Következő fellépés:
Vasárnap
05.28
Gyulavári

Történet 1978-1983

1978-1979-ben az EDDA, Attila szervező készségének köszönhetően, olyan zenekarok előtt lép fel, mint a Piramis, az Omega és a P. Mobil. A koncerteken, a későbbi első nagylemez dalai mellett játszanak nótákat a Deep Purple, Led Zeppelin, Uraih Heep, AC/DC zenekaroktól. 1979. március 29-én mutatkoznak be Budapesten, a „Közgáz”, Rock Reflektor estjén. Az első önálló budapesti koncertnek, a Budai Ifjúsági Park ad otthont június 3-án. Ezen az estén lép fel a Kisstadionban a Piramis zenekar is, így az Ifjúsági Parkban megjelent fizető nézők száma 178 fő. Július 7-én Agárdon, a Popstrand színpadán, első ízben ad koncertet az EDDA. Szeptemberben ismét EDDA koncert helyszíne a Budai Ifjúsági Park, viszont a nézők száma már több ezerre tehető. A koncerten rögzítik a „Minden sarkon álltam már” és az „Álom” című dalokat, mely az első kislemez elkészítésének alapjául szolgál. Az év hátralévő részében, önálló turnéra indul a zenekar, mely turné során, olyan neves vendégzenészek lépnek fel, mint Vikidál Gyula, Som Lajos, Závodi János. Nem mindennapi elismerés köszönt a zenekarra még ebben az évben, a Popmeccs szavazásának eredményeként, az 1979-es év felfedezettje az EDDA. Az óév búcsúztatójának a budapesti Corvin mozi ad otthont, vendégek Som Lajos és Révész Sándor. Ezen az estén hallhatja a közönség először a „Fémszívű” című dalt, melyet egy 17 éves lány emlékére írtak.

1980. Az év több szempontból is meghatározó szerepet tölt be a zenekar éltében. Egyrészt az első nagylemez megjelenése teszi teljessé a banda munkásságát, másrészt az albumnak köszönhetően ebben az évben szerez országos ismeretséget az EDDA. Mindezt alapul véve a zenekar ezt azt az évet tekinti hivatalos pályafutása kezdetének. Az év eleje stúdió munkával telik, amit az első nagylemez megjelenése követ. Tavasszal országos turné kezdődik, melyen a nagylemez dalai mellett megszólalnak a „Szólítsd a Bluest”, „A keselyű” valamint a „Vadkutya” című szerzemények. Május 27-én a Budai Ifjúsági Parkban tartott koncert közben, az óriási tömeg súlya alatt leszakad a díszkorlát. Néhány súlyos törésen kívül, kisebb-nagyobb zúzódásokkal megússzák a szerencsétlenséget a pórul járt rajongók. A Parkot gyors renoválás után, még a nyáron újra megnyitják, ezután azonban csak korlátozott számban fogadhat vendégeket. A nyár turnézással telik, melyet Bakacsi Béla szervez. Majd szovjet és bolgár turné következik. Október 6-án lesújtó hírt kap a zenekar, Halász József a zenekar alapítója elhunyt, a temetés napja október 9. A zenekar koncert kötelezettsége miatt lélekben lehet csak jelen, a temetés alatt a „Fémszívű” szólt a hangszórókból. Év végén felkérést kap a zenekar a „Ballagás” című film zenéjének megírására. Az instrumentális részek mellett a főcímzene a „Kölyköd voltam”, a film végén a „Néma völgy” szól, a film közben pedig a „Kínoz egy ének” korai verziója hallható, még kissé más szöveggel és zenével, az „Ahová eljutok”, valamint egy koncertfelvétel erejéig az Edda is képernyőre kerül. Ekkor Barta Alfonz katonai szolgálatát tölti, így a koncerteken, alaposan áthangszerelve szólnak a dalok, billentyűs hangszerek nélkül. A nagyobb koncertekre, illetve a filmfelvételre katonai kíséret mellett Alfonz kimenőt kap. A filmet Karácsonykor, az Uránia Moziban mutatják be. Ekkor a zenekar már javában készíti második albumát. A filmhez kapcsolódóan újabb kis lemez jelenik meg a „Kölyköd voltam” és a „Néma völgy” című dalokkal.

1981.január 5-én szovjet turnéra indul az EDDA, mely tizennégy állomásán 39 koncertet ad. Április 30-án a Budai Ifjúsági Park nyitókoncertjeként lépnek fel, majd június végén Dorog város 800. születésnapja alkalmából óriási tömeg előtt adnak koncertet. A „Pártfogolt” című filmben látható néhány részlet a koncert hangulatából. Nyár végén külföldi turné következik Csehszlovákia, Lengyelország, majd ismét Csehszlovákia állomásokkal. A nyári turnézáró a Kisstadionban éri a zenészeket. Október 3-án a Kertészeti Egyetem Klubjában TV felvételen szerepel a zenekar, majd a Cannes-i MIDEM fesztiválra készítenek egy angol nyelvű kislemezt. A lemezen a „Rossz állapot” és „A Hűtlen” című dalok hallhatók.

1982-es év rosszul indul. Csapó György és Zselencz László bejelentik, hogy egészségügyi problémák miatt nem tudják folytatni a zenélést. A dobokhoz Fortuna László /Tüsi/, kerül, míg Zsöci helyét a felgyógyulásáig elődje, Róna György foglalja el. Slamó kérésére a zenekar a régi dalok helyett vadonatúj, más hangvételű nótákat játszik a koncerteken. A májusi sátoraljaújhelyi koncerten a közönség rosszul fogadja az új koncepció alapján megszületett dalokat, de Slamó nem hajlandó visszatérni a régi, közönség által kedvelt dalokhoz. Májusban fellépnek a Budapest Sportcsarnokban tartott Popmajálison a Karthago és a P.Box mellett, ahol - bár megszólalnak a régebbi dalok is - alapjában véve az új szerzeményeket játssza a zenekar. A közönség nemtetszésének ad hangot, s egész egyszerűen hazaindul. A koncertről lemezfelvétel készül, „1,2,3, Start” címmel jelenik meg, rajta két EDDA dal, a „Micsoda komédia” és a „Vörös tigris”. Az év folyamán fellépnek többek közt augusztus 17-én a Budai Ifjúsági Parkban valamint szeptember 4-én Miskolcon a Csanyik-völgyben, ahol egy Rock Fórum házigazdája a zenekar. Az ősz megajándékozza az EDDÁ-t, az első album platina lemez lett 250 ezer eladott példánnyal!!! Decemberben Platina turnéra indulnak, az állandó zenészek mellett fúvós szekcióval kiegészülve, melynek tagjai: „Kincses György, Kegye János és Gömöry Zsolt/. December 18-án a KEK-en átveszik a platina lemezt, majd 27-28-án évzáró koncertet adnak az ALFA moziban.

1983 év elején tart még a Platina turné, majd márciustól a harmadik lemez felvétele kezdődik. A stúdiómunkát rengeteg vita kíséri, a Sanzon és Táncdal Bizottság nyolc dalból, ötöt visszautasított /„Engedjetek”, „Királyok és szolgák”, „Jár a füstben a halál”, „Elektromos szemek”, „Ivódal”/ , egyet pedig csak a dalszöveg módosításával fogad el /„Fekete élmény”/. Április 5-én az „EDDA köszönti Miskolcot!”címmel koncerteznek a szülővárosban. A fellépésre érkezők borítékban kapnak a zenekartól 10 fényképet és egy emlékezetőt, melyen ez áll: „Neked is köszönjük az arany- és platina lemezt!” Tavasszal és nyáron robog a turné, majd a miskolci „Ifiparkban”, lemezbemutató koncertre kerül sor. A tervek szerint, a lemezbemutató koncerttel egy időben kellene megjelennie, Riskó Géza: „EDDA MŰVEK, Miskolc” című könyvének. „Felsőbb” utasításra azonban a könyv csak 1984-ben, hosszas huzavona után kerül a boltokba. Nyáron Barta Alfonz Svájcba utazik, ahol megismerkedik egy hölggyel, s a szülővárosa mellett, elhagyja a zenekart is. Alfonz zenei és hangszerelési ötletei nagyban hozzájárultak a zenekar sikereihez, a helyére kerülő Gay Tamás nem pótolhatta ezt a hiányt, (ekkor már egyre élesebben különbözött Attila és Slamó elképzelése a zenélésről). Az egyre feszültebb és ridegebb hangulat megmutatkozik a stúdiómunkák és a koncertek alkalmával is. Augusztus 17-én a Budai Ifjúsági Parkban tartott koncerten Slamó nem akarja eljátszani az „Oh azok az éjszakák”, című dalt, mert giccsesnek titulálja, Attila a vitát elkerülendő, teljesíti Slamó kérését, viszont a technikusoknak meghagyja, hogy a koncert végén ez a dal menjen magnóról. A közönség reakciója egyértelmű: a „tábor” szereti ezt a dalt, szereti a régi dalokat, s a jövőt ebben a stílusirányban képzeli el. Attila, tettével erre szeretett volna rávilágítani, azonban Slamó, rettentő dühös lett. A turné folytatódik, azonban egyre nehezebben tudják elsimítani az újabb és újabb vitákat, anélkül, hogy a közönség bármit ne érzékelne ebből. Attila javasolja, hogy ha a kialakult helyzetet már nem tudják kezelni, múltjukhoz méltóan egy búcsúkoncert keretében köszönjenek el a közönségtől, a tábortól. A közönség java része ekkor még nem sejt semmit. December 3-4-én koncertet adnak az Egyetemi Színpadon, ekkor már a közönség a fellépés elejétől a végéig a „maradjatok együtt” rigmust skandálja. Sajnos ekkorra már a közönség szeretete is kevésnek bizonyul, az egyéniségek „túl” erősek, az akarat pedig más és más. Két héttel később Miskolcon a Városi Sportcsarnokban 2 óra 40 perces koncerten búcsúznak a közönségtől, a várostól a múlttól. Az ország minden részéből érkeznek a rajongók, a zenekar pedig eljátssza szinte mindhárom lemez anyagát, azokat is melyek 1979 és 1983 közt a koncerteken felcsendültek, de lemezre nem kerülhettek. A búcsúkoncert utolsó momentumaként, felcsendül magnóról a „Játék véget ért”, a teremben pedig mindenki zokogásban tör ki. A hangulat leírhatatlanul drámai. Szervezési hiba miatt december 19-én Gyöngyösön még egyszer fellép az EDDA, majd szomorúan zárva egy korszakot, mindannyian új jövő felé fordulnak.